Sajátos műfaj a tinihorror. Dögös pompon lányok, jóképű baseballos srácok álmos, idilli kisvárosban tengetik napjaikat, mígnem egyszer csak kitör az apokalipszis. Vicces beszólások, eltúlzott akciójelenetek és rengeteg vörös nedű jellemzi az ilyen alkotásokat. Ezt a zsánert hozta el 2012-ben a Lollipop Chainsaw kizárólag konzolokra – én most tudtam pótolni.
Hősnőnk, Juliet látszólag átlagos életet él: 18-adik születésnapján jógával kezdi a reggelt, majd biciklire pattan, hogy iskolába menjen és pasiját, Nicket üdvözölje. Azonban a sulihoz érve vad zombisereg támad rá, így kénytelen elővenni kedvenc játékszerét, a méteres láncfűrészt. Sajnos későn ért oda: Nicket már megharapták a zombik, ezért úgy dönt “leműti” a srác fejét a testéről, hogy aztán övére akasztva egyfajta élő kabalaként hordja azt. Beteg? Na igen, Suda51 (No More Heroes, Shadows of the Damned) és James Gunn rendező kéznyoma meglátszik a produktumon. A történet később sem veszi komolyan magát: megismerjük a Starling család többi tagját, a vagány papát és Juliet két lánytestvérét is, Cordelia-t és Rosalind-ot, akik szintén zombivadászok.
Kiderül, hogy az iskola csalódott goth tanulója, Swan megakarja leckéztetni a világot, ezért fekete mágiával kinyitott egy portált, amin át zombihordákat és öt pokoli gonosztevőt szabadított az emberiségre. Feladatunk adott: pusztítsuk el a zombikat, a főgonoszokat és mentsük meg a világot. Kalandunk a San Romero (khm) gimiben veszi kezdetét, később pedig el kell látogatnunk egy roncstelepre, egy stadionba, egy farmra, egy plázába és egy katedrálisba, hogy pontot tegyünk az ügy végére, miközben zombik százait szeleteljük darabokra. Bizony, ennyiből áll a játék: sehol egy logikai feladat, vagy platform rész, beat-em up jelleggel haladunk a szűk pályákon előre és csak darabolunk és darabolunk.
Jogos a kérdés: ilyen unalmas lenne a darab? Dehogy! A Lollipop Chainsaw tobzódik az eredeti ötletekben. A hentelést mini játékok (pl. zombi baseball és kosárlabda), QTE részek és más üdítő feladatok színesítik. A harcok során három fő támadást használhatunk: vágás fent, vágás lent és pofozkodás pomponjainkkal. A láncfűrész mellett később szert tehetünk puskára is. A pusztításért érméket gyűjtögethetünk, melyeket aztán automatákban költhetünk el. Az aranytallérokért többek közt új mozdulatokat, és egészségügyi cuccokat (pl. nyalóka, tofu burger) vehetünk, míg az ezüst érmékkel kosztümöket, artwork-öket és dalokat oldhatunk fel. Nick feje is hasznos: a vicces beszólásokon túl segít akadályok felszabadításában is – fejetlen zombikra ráhelyezve egy QTE minijáték után felszámolja a torlaszokat vagy áthajít felette minket.
A lehetőségekhez képest ellenfeleink is sokfélék: találkozunk jobb sorsra érdemes néhai diákokkal, tanárokkal, rendőrökkel, tűzoltókkal, dinamittal felszerelt kamikaze, valamint gyalogos és repülő farmerzombikkal és még sokféle kinézetű és alkatú csúfsággal. (Például egy rémlátomásban hatalmas tyúkokkal kell hadakoznunk.) Az öt főellenfél öt eltérő zenei irányzatot képvisel: punk, metál, pszichedelikus rock, funky és klasszikus rock stílusban nyomulnak a bossok. Legyőzésük persze más-más taktikát igényel, de az akciójátékok ismerői hamar rájönnek majd gyengéikre. Ha már zene: a játékban a fő talpalávaló a zúzós rock, de olyan klasszikusok is felcsendülnek, mint a címszereplő Lollipop, vagy a You Spin Me Round…
A játékmenet faék egyszerűségű, így a monotonitás vádja is érhetné a programot, már ha nem lenne az egész rém szórakoztató. A Chainsaw Dash-t megszerezve például villámgyorsan tudunk előre száguldani és a szivárvány színű platókról hatalmasat ugratunk, mindenkit lekaszabolva, aki utunkba kerül. Olykor segíthetünk bajba jutott diákoknak is, aranytallér reményében. A farmon járva kombájnnal apríthatjuk az élőhalottakat, míg a játékteremben többször is retro játékokba csöppenve találjuk magunkat. Már a menü képregényes elrendezése is nagyon jópofa, az interaktív credits listáról nem is beszélve.
A grafika igen vegyes képet mutat. Míg a fő karakterek jól festenek, addig a környezet annyira puritán, hogy kis túlzással PS2-n láthattunk hasonlót. A cell shaded stílus szerencsére sokat javít az összképen, de az Unreal motorból azért már jóval többet is sikerült kihozni, lásd Bioshock Infinite. A pályaszerkesztés is hagy kívánnivalót maga után: többnyire szűk “csövekben” haladunk előre – sokszor csak egy láthatatlan fal állja utunkat, ami nagyon bosszantó. Az interakció is hiányzik: ugyan néhány tereptárgy (asztalok, kerítések) rombolható, de különösebb károkat nem tudunk okozni környezetünkben.
A külcsín mellett a játékmenet is küzd kidolgozatlanságokkal: szinte 2-3 percenként jön egy cutscene, ami megtöri az akció folyamatosságát, ráadásul ezeket az átvezetőket nem is lehet átlépni. A kamerakezelés is sokszor botrányos. A puskánk automatán célozná be a dögöket, de az egész rendszer annyira fapados, hogy sokszor 180 fokban rossz irányba fogunk lőni. Szóval vannak hibák is szép számmal.
A játék egyébként végtelenül japán, a humor szexista (hősnőnk mentora tiszta Zseniális Teknős) és a trágár szavakat sem mellőzi. Juliet különlegesebb megnyilvánulásai után (pl.több zombifej levágása egy suhintással) csillagos háttér és tűzijáték előtt mondja be az aktuális trükk vagy megszerzett új fegyver nevét. Minden eltúlzott és teátrális, a kioldható kosztümök pedig teljesen elmebetegek. Nick folyamatosan cinikus stílusban kommunikál szerelmével, de Juliet faterja is nagy figura. Ha szeretted a Bayonetta, vagy a Devil May Cry humorát, kellően jól fogsz szórakozni. Bár véres a játék, mégis annyira elnagyolt és szivárványos-cukormázas az egész, hogy senki nem fog álmatlanul forgolódni utána. A világ egyedi, bár az egész program stílusa engem a Stubbs The Zombie-ra emlékeztetett, nyilván a téma miatt is.
A Lollipop Chainsaw egy óriási kihagyott ziccer. Legfőbb problémája, hogy pofátlanul rövid – kb. 4-5 óra alatt befejezhető a sztori, így teljes áron adni nem kicsit lehúzás. (Csak ranglistán versenghetünk újrajátszás gyanánt.) Ugyanakkor végig tömény, sok az ötlet benne (már marketingje is nagyon kreatív volt), tán érdemesebb lett volna jobban kidolgozni a játékmenetet és megnövelni a bejárható terület méretét, amivel kitolódhatott volna a játékidő – fene tudja. Ha egy kicsit még dolgoztak volna rajta, méltó riválisa lehetne a már említett hack and slash klasszikusoknak, vagy az Alice Madness Returns-nek. Az akciójátékok szerelmeseinek azért így is érdemes használtan egy olcsóbb darabot levadászni.
Aki kíváncsi korábbi posztjaimra, itt nézzen körül:
