Sosem voltam kimondottan horrorjáték rajongó, de azért a misztikusabb darabok el-el tudnak csábítani. A címben szereplő játék beszerzésével mintegy két évtizedet vártam, ugyanis egész egyszerűen elfelejtettem szegényt, ám most, így 2022-ben sikerült beszereznem. Lássuk hogyan öregedett ez a stílusos FPS…
2001-ben két különc híresség nevével fémjelezett horrorjáték is megjelent az EA gondozásában: az egyik az American McGee féle Alice volt, a másik pedig Clive Barker Undying-ja. A művész neve a gyakorlott horrorfogyasztók számára nyilván ismerős, hiszen íróként (Kárhozat, Korbács, Everville) és rendezőként (Hellraiser, Kampókéz, Nightbreed) is egyaránt egyedi és maradandó darabokat alkotott. Tesztem alanya le sem tagadhatná honnan származik: a játék hátborzongató, csavaros története ugyanis Barker korábbi munkáival azonos hangulatú és minőségű.
A sztori 1923-ban veszi kezdetét. Egy flashback-ben látjuk, ahogy hősünk, Patrick Galloway az I. világháborúban harcolva egy túlvilági alaktól sebesülést szenved. Az eset óta (a megszerzett paranormális képességeinek hála) a világot járja, egyfajta látóként. Háborús bajtársa és barátja, Jeremiah Covenant az ő segítségét kéri, mikor az írországi kastélyában különös dolgokat tapasztal. Négy halott testvére (Bethany, Aaron, Ambrose és Lizbeth) ugyanis egyáltalán nem akarnak békében nyugodni és úgy véli ennek köze lehet ahhoz a játéknak szánt szertartáshoz, amit gyerekkorukban tartottak. Patrick nem habozik, hajóra száll és ellátogat a kúriába… A történet később persze jóval rétegeltebb és fordulatosabb lesz, de – bár ez egy retro teszt – spoilerezni semmiképp sem szeretnék.
Műfaját tekintve egy szabvány FPS-el van dolgunk, több nehézségi fokozattal, azonban új játékot kezdve máris szembeszökhet néhány újítás. Egyik alapfegyverünk a nyakunkban lógó mágikus Gel’ziabar kő, mely a ránk rontó ellenfeleket képes hátrébb lökni, a másik egy revolver, mely sima és ezüstgolyók befogadására is alkalmas. Hagyományos fegyverek közül még egy rövidcsövű shotgun, Molotov koktélok, dinamitok és lándzsák kerülnek majd kezünk ügyébe, később azonban érdekesebb cuccok birtokába is juthatunk: a tibeti ágyú jeges leheletével képes az ellenséget lelassítani, a megidézhető főnix oldalunkon harcol, míg a hatalmas kaszával az ellenfeleknek egy mozdulattal lenyisszanthatjuk a fejét majd elcsaklizhatjuk életerejüket.
Szintén nagy újítás, hogy míg bal kezünkkel osztjuk az ólmot, addig a jobbal egyidejűleg varázsolhatunk is. (Ezt az ötletet vette át később a Bioshock.) Alapvarázslatunk a scrye, egy speciális látásmód. Segítségével a múlt eseményeit láthatjuk bizonyos helyeken, vagy egyes festmények-tárgyak démoni verzióit is megszemlélhetjük. Használatára suttogó hangok figyelmeztetnek. Támadó varázslatként a villámok és ektoplazma szórása áll rendelkezésünkre, de képesek leszünk majd pajzsot vonni magunk köré, gyorsabban mozogni, sőt, lebegni is. A halott ellenfeleket feltámasztó és mások varázslatait ártalmatlanító mágiákat keveset használtam, kedvenc varázslatom a skull storm volt: használatakor Patrick három lebegő koponyát képes megidézni, akik lángoló rakétaként kilőhetők. Hatalmas fazonok, röhögnek, társalognak… Olykor a Gel’ziabar követ is érdemes lehet mágia használata közben bal kezünkben tartani, ugyanis megnöveli varázslataink erejét.
Tárgyak gyűjtögetése is színesíti a játékot, némelyiket egyszerűbb logikai feladványok keretében fogjuk magunkhoz venni. Leggyakoribbak a kulcsok, töltények és egészségügyi csomagok, de például tetoválásokat és színes köveket is találhatunk, utóbbiakkal mágiánkat tápolhatjuk fel. Fontos kellékünk a napló, melyben a sztorit részletező feljegyzéseket találhatunk és sokszor rejti a továbbjutás nyitját is. A játékmenet a klasszikus kulcskeresésen, harcon és bolyongáson túl némi platform ugrándozást is tartalmaz – ezek a részek FPS lévén nem a legjobban kidolgozottak, így sajnos gyakran hullunk alá az irányításnak hála. A történetet építik még a naplójegyzetek mellett a félig interaktív beszélgetések a személyzettel.
Ellenfeleink eleinte főleg a fürge karmos démonok, a howlerek lesznek, majd hozzájuk társulnak olyan rondaságok is, mint a csontvázak, a muréna-szerű lebegő vicsorgó lények vagy a hatalmas, villámokat szóró repülő agyak. Ahogy haladunk előre a sztoriban egyre érdekesebb teremtmények támadnak ránk és persze főellenségek is utunkat állják a Covenant család tagjai képében, illetve a játék vége felé… na de ezt nem árulom el. A bossok legyőzése persze mind más és más taktikát kíván. Egyedi ellenfelekhez változatos helyszínek is dukálnak: a kastély termei, folyosói, buja kertje és az ír szigetvilág ódon romjai, sziklás partja mellett katakombákban, csatornában, de még egy másik dimenzióban is megfordulunk – és ez csak egy kis ízelítő!
A grafika így 21 év távlatából vegyes képet mutat. Egyrészt egész pofás, a textúrák részletesek (különösen a kastély festményei, berendezési tárgyai figyelemre méltóak), szép időjárási effektekkel, dinamikus fényekkel is találkozunk és számos apró részlet kidolgozott. A pocsolyák tükröződnek, vértócsába lépve nyomot hagy a lábunk… Viszont az Unreal Engine-t én a Quake III motornál mindig is valamivel gyengébbnek tartottam, a szögletesebb formái miatt. Az ír dimbes-dombos táj ráadásul sivár és sajnos ez igaz a kastélyra is, amiben a szobák néhol konganak az ürességtől. Az ég és a hátterek is mosottasak-pixelesek, ami különösen a tengerparton lesz zavaró, ahogy eltekintünk a horizont fele. Néhány buggal is találkoztam: az AI többször lefagyott, megakadályozva a továbbjutást (egyszer egy csontváz, később Ambrose állt előttem rezzenéstelenül), de olyan is előfordult, hogy a kastély tetejéről beestem a pincébe, ahol a dermedt Aaron várta a scriptet, hogy megküzdjön velem.
A karakterek kidolgozására egy szavunk sem lehet: grimaszolnak, szájuk beszéd közben mozog, felvonják szemöldöküket, sőt, Patrick hajfürtjei még lengedeznek is. Apropó, a függönyök és pókhálók is szépen táncolnak a szél hatására. (Ne feledjük, 2001-et írunk!) Hangzás téren pedig ma is üt az Undying: a baljós szakadó eső, a morajló tenger, a süvítő szél, vagy az épületekbe szűrődő mennydörgés totálisan segítik a beleélést. A rémek hörgésétől, sikolyaitól bizony most is megtudtam ijedni, főleg fülessel játszva. (Egyedül talán a hangok tömörítésbe lehetne belekötni, hiszen az egész játék kevesebb, mint 500 megabyte.) A zene elsőrangú, a menüt aláfestő témától a hideg futkos a hátamon – egyedül azt sajnáltam, hogy játék közben kicsit szűkmarkúan bántak a muzsikával a készítők.
A legfontosabb kérdés így a teszt végén, hogy működik-e ma is a játék? A válasz egyértelműen igen! A sztori izgalmas és szövevényes, a játékmenet szórakoztató, a grafika korához képest korrekt, a hangok és a zene pedig megkoronázzák az élményt. És igen, az Undying még mindig vérfagyasztóan ijesztő. Bár mai szemmel nézve sok az üresjárat, viszont amikor akció van, akkor azért most is felmegy a pulzusunk. A játék mindig motivál minket valamivel, hogy találjuk meg a következő nyomot-kulcsot-főellenfelet és tovább élvezhessük a történetet. (A lezárás nem kerek, ám sajnos nem készült folytatása a játéknak.) Én mindenképp ajánlom a megvásárlását, akár digitálisan is, hiszen a 2001-es esztendő legendás, kiemelkedő darabja!
A játék mintegy ikertestvére volt a bevezetőben említett Alice – mindkét címet az EA adta ki ugyanabban az évben, mindkettő rendkívül igényes horrorjáték és sajnos mindkettő megbukott anyagilag a gyenge marketingnek hála. (Pedig anno az Alice is és az Undying is remek renderelt trailert kapott.) Az Alice-ről egy jóval hosszabb bejegyzés is érkezik majd hamarosan, mert az egyik kedvenc játékom.
Aki kíváncsi korábbi posztjaimra, itt nézzen körül:
